Read the Bible

¹ Jób pedig folytatá az õ beszédét, és monda:² Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten õrzött engem!³ Mikor az õ szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;⁴ A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!⁵ Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;⁶ Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

⁷ Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:⁸ Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.⁹ A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.¹⁰ A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.¹¹ Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felõlem.¹² Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.¹³ A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.¹⁴ Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.¹⁵ A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.¹⁶ A szûkölködõknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.¹⁷ Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

¹⁸ Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.¹⁹ Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.²⁰ Dicsõségem megújul velem, és kézívem erõsebbé lesz kezemben.²¹ Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.²² Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem.²³ Mint az esõre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.²⁴ Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.²⁵ [Örömest] választottam útjokat, mint fõember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.